Ismeritek azt az érzést, amikor úgy érzitek, hogy most minden sikerülni fog, mert egészen eddig keményen küzdöttem és megérdemlem, és különben is mindent, de mindent megtettem, hogy elérjem azokat a kicsi célokat, amiket kitűztem magam elé a hétre.
Na hát én valahogy így vágtam neki ennek a hétnek, hogy majd én megmutatom, hogy, aki keményen küzd, annak meg lesz a jutalma.
Mindez a lelkesedés körülbelül hétfő délutánig tartott, amikor rájöttem, hogy ez a hét egyszerűen halálra van ítélve. A vizsgáimon egy csőd voltam, pedig ugyanúgy tanultam, mint máskor, a munkámban sem úgy jött össze semmi, ahogy terveztem, a barátommal is folyton összevesztem és még sorolhatnám.
No és persze a kinézetem is beállt a sorba, és csak, hogy még nyomorultabbul érezzem magam meg is jött (de lehet, hogy szignifikáns kapcsolat van az előző állítások és e között).
Szóval hiába próbálkoztam a jól bevált praktikáimmal, kenőcsökkel, sminkekkel, egyszerűen semmi sem segített, egész héten förtelmesen éreztem magam.
Borzasztóan irritált ma a környezetemben az a sok túláradóan boldog ember, akik várták a jól megérdemelt hosszú hétvégét és mesélték a terveiket és látszott, hogy annyira baromira jól vannak.
Az én kilátásaim pedig munka-tanulás-munka és még egy kis tanulás, kikapcsolódásképpen talán takarítok kicsit…
De nem adom fel, a jövőhéten minden szebb és jobb lesz, köztük én is 🙂
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: